Tavasszal még Julis néne az út széléről - aki egyébként normál esetben a botját rázza minden randalírozó motoros őrültre - szóval még az ő szíve is meglágyul, beugrik neki Józsika a lován, aki bizonyára egy nagy marha volt, de most mégis inkább úgy, amolyan kis bolondos, játékos figuraként jelenik meg Julis mama lelki szemei előtt; mert Józsika is afféle ámokfutó volt, mint az a sok kirajzó mototros, így Julis anyánk botrázás helyett elmélyült szívvel néz bele a tavaszba, neki a levegőnek, könnyedén támaszkodik a botjára és a motorosok nemhogy felbőszítenék, ellenben mosolyt csalnak ráncos, porlepte arcára.

No persze a tavasz a motoros szemszögéből nem egyszerűen egy melankólikus mosoly. A vasárnapi motorosoktól kezdve minden két kerékhez vonzódó lélek kerékre akar pattanni, jó esetben van is motorja, és rá is ülhet, és nagy lendülettel indul ki az útra. Teljesen mindegy a cél, nem számítanak a kátyúk, se a murva; semmi zavaró körülmény nem képes beférkőzni a motorosok lelkébe.

Menni kell.  Ki.  Most.

Süt a nap, száraz az aszfalt, a föld; virágok és mellesleg szerelem - de majd vele este sétálunk. Nappal motoron. Munka közben is érzi az ember a kanyarban sodródást, a nagy fékezésekkor fellépő szitálást, és az agya adrenalin után sóvárog folyamatosan. Minél nagyobb kortyokban, annál jobb. Sisak menet közben felnyit, friss levegő beszív, és együtt örül a természettel a lélekszörny minden apró rezdülésének.

A tavasz szép, a motoros meg - ha ronda is - most ez nem számít semmit.

Csá:-nyi Levi